Változatos és igényes – Üzleti, kiállítási és egyéb berendezések gyártása

Az asztalosok lehetőségei sokszínűek. Egy kreatív munkaterületet biztosítanak mindenképp azok a projektek, amelyek a kiállítási- és bolti berendezések gyártásával foglalkoznak.


Az AUMA, a Német Vásár Ipari Szövetsége szerint 2017-ben 175.000 kiállító mutatkozott be a német vásárokon. Ezáltal 6,2 millió négyzetméternyi kiállítóhelyet használtak. Ez a tendencia várhatóan az idén is folytatódik, mivel a vállalatok kiállításon való részvétele a prezentáció optimális eszköze.

Ennek köszönhetően a foglalkoztatottak száma is növekszik ebben az iparágban.

A kiállítási berendezésekkel való munkához (Messebau) hozzátartozik a kiállítási falak, székek, asztalok és pultok tervezése, kialakítása, össze- és szétszerelése, illetve gyakran azok tárolása is. A DREMO asztalosai elsősorban az előkészületekben vesznek részt. A műhelyekben kerülnek a kiállítási standok összes elemei megtervezésre és legyártásra. Az előre gyártott elemeket végül a helyszínen illesztik össze. A hagyományos (kézzel készített) állványépítés mindig fókuszba kerül, ha egyedi megoldásokra van szükség. "Gyakran ezek a megrendelések sok szabadsággal rendelkeznek a kialakítás terén. Ezek körülményesebbek, ezért fával, műanyaggal vagy éppen fémmel tervezzük és gyártjuk őket."- számolt be erről egyik asztalosunk, aki egy közepes méretű vállalatnál dolgozik, amelyik céges megrendelések alapján kiállítási standokat gyárt.

Ami a bolti berendezések építését (Ladenbau) illeti, a DREMO-asztalosok a műhelyi előkészületekben vesznek részt. A polcokat és a szekrényeket a kiskereskedelmi vagy nagykereskedelmi üzlethelyiségekhez gyártják. "Amikor összeszereljük az egyes komponenseket vagy a teljes berendezéseket a helyszínen, elcsodálkozom, milyen jól néz ki minden! Mikor bevásárolni megyek, mindig elemzem a felszerelést és néha felismerem a bútorokat - mondta az egyik asztalosunk az előző küldetés tapasztalatairól. "Nem annyira egyszerű, mert sok szakember vesz részt közösen ezekben a munkákban, mint például festők vagy padlóburkolók és kell, hogy minden passzoljon."

Összefoglalva elmondhatjuk, hogy faipari munkatársaink teljes mértékben kihasználják a kiállítások, illetve a kis- és nagykereskedelmi helyiségek adta lehetőségeket - sok éven át, egész Németország-szerte vannak partnereink ezen a területen. Más szóval, a DREMO mindig megbízható partner az asztalosok állásajánlatait illetően.

Vegye fel velünk a kapcsolatot és készítünk Önnek egy egyedi állásajánlatot. Elérhetőek vagyunk hétfőtől péntekig 7:30-tól 16:30-ig a +493518977523-as telefonszámon. Kérdéseit felteheti akár E-mailben is. Várjuk jelentkezését!