Munkaképtelenség – a következő szabályokra kell ügyelni

Lebetegedett és nem tud munkába menni?


Kívánjuk, hogy legyen mindig egészséges! Amennyiben mégis lebetegedett és úgy érzi, hogy nem tud munkába állni, ügyelnie kell bizonyos törvényi szabályok betartására.

A betegségről késedelem nélkül értesítenie kell a munkaadóját (lehetőleg szóban). Mint Zeitarbeit-munkavállaló, informálnia kell a munkaadót (Zeitarbeit-vállalat) és a partnervállalatot is egyaránt. Ezzel az információval ne várjon addig, míg orvoshoz megy!

Az orvos fogja megállapítani az előre látható munkaképtelenséget és adni fog egy ún. munkaképtelenségi igazolást, mely 2016 óta már 4 példányos. Egyik példány az orvosé, egy további pedig a munkavállalóé. A legtöbb munkaadónál, úgy ahogy a DREMO-nál is, meghatározott, hogy legkésőbb a lebetegedéstől számított 3. napon az eredeti példányt be kell mutatni. Érdemes élni a lehetőséggel és egy fénymásolatot E-mailben vagy faxon előzetesen már elküldeni. A 4. példány pedig tartalmazza a diagnózist, melyet határidő szerint 1 héten belül el kell küldeni a betegbiztosítónak.

Amennyiben már korábban úgy érzi, hogy munkaképes, természetesen el mehet dolgozni. Biztosítási szempontból ez nem jelent Önnek hátrányt.

Abban az esetben, ha úgy ítéli meg, hogy még nem gyógyult meg, szükséges egy ismételt orvosi kontroll. Ilyenkor egy új orvosi igazolást kap. Informálnia kell a munkaadót ismét és 3 napon belül leadni az újabb igazolás eredeti példányát.

Törvény határozza meg, hogy a betegállomány első 6 hetében bizonyos feltételek mellett folyamatos munkabérfizetésre kerül sor. Tehát továbbra is az aktuális bérét fogja kapja  a munkaadójától. 6 hét után pedig a betegbiztosító veszi át a betegállományban lévő dolgozó ellátását és fizeti az ún. táppénzt. Ennek bruttó mértéke a betegség fellépése előtti rendszerinti bruttó havibér 70 %-át teszi ki, ami maximálisan 90%-a a nettó munkabérnek.

Fontos azonban tudni, hogy a munkaképtelenség ideje alatt is köteles a dolgozó a társadalombiztosítási hozzájárulásait fizetni, ezek levonásra kerülnek ugyanúgy a táppénzből.

Amennyiben egy munkabaleset vagy munkába jövet-menetkori baleset miatt nem tud dolgozni, értesítse mielőbb a felettesét és keressen fel egy ún. Durchgangsarzt-ot, azaz egy köztes orvost. Ezek az orvosok a balesetet szenvedettek kezelésére szakosodtak. Ebben az esetben biztosításvédelem áll fent a munkaadó foglalkozási szervezetén keresztül, ez a DREMO dolgozóknak az ún. Közigazgatási és foglalkozási szervezet (VBG)

Gyermeke lebetegedése esetén is, amennyiben emiatt Ön nem tud munkába állni, ugyanúgy értesítenie kell mihamarabb a munkaadóját. Az orvosi vizsgálat után ilyenkor is kap a munkaadója egy fénymásolatot az igazolásról, amiben látszik, hogy gyermeke ápolásra szorul.

Tájékoztatnám, hogy ezek az információk a jelenlegi szabályok alapján kizárólag tájékoztató jellegűek.

Érdekesnek találja cikkeinket és nem szívesen maradna le újdonságainkról? „Like”-olja Facebook oldalunkat és rendszeresen tájékozatva lesz rólunk és aktuális állásajánlatainkról. Honlapunkon, www.dremo.com –on érdekességeket olvashat rólunk, hogy hogyan is működünk, valamint aktuális állásajánlatainkat is megtekintheti.