Kávéval, süteménnyel és szendvicsekkel üdvözölte a cégvezető Frank und Jörg Bachmann a DREMO-dolgozókat és hozzátartozóikat.
Kezdésként egy rövid eligazítás és a csapatfelosztás volt hallható. Minden résztvevőnek lehetősége volt elsőként a Gokart kipróbálására, valamint a pálya többszöri bejárására. Az időmérő futam keretein belül került meghatározásra, hogy a 2 csapat résztvevői melyik helyről startolnak. A leggyorsabb sofőr meghatározásához zárásként mindkét csapat legjobb 3 versenyzője versenyzett meg egymással. A versengésen kívül a fiatalok csupa jókedvvel és lelkesedéssel húzták le az utolsó kört.
„Hatalmas élmény!“ hallottuk gyakran. A Gokart-sofőrök szerint az 1,1 km hosszú szakasz nagyon izgalmas. Mind a megrögzött Gokart-rajongók, akik ugyanis a szakaszon már száguldozni tudtak, mind a bátor kezdők is sikeresnek érezték a versenyt.
A köztes időben persze mindig maradt idő arra, hogy az új és hosszú ideje ott dolgozó kollégákkal és az ő hozzátartozóikkal beszélgessenek.
Végül V. Vaněček (3. hely), J.Walter (2. hely) és győztesként A. Plötz állhattak a dobogóra.
A pezsgőfürdős díjkiosztó után pedig grillen sült finomságok, leves és saláta várt minket! Köszönet az összes jelenlévőnek, hogy ezt az izgalmas napot velünk töltötték.
Legkésőbb jövőre újra találkozunk, hogy a hagyományokat folytassuk.