A Robert Koch Intézet „világszerte és Németországban is nagyon dinamikusan változónak és komolynak” találja a jelenlegi helyzetet. A közegészségügyi veszély országunkban mostanra már jelentősnek számít.
A szövetségi kormány és az államok további intézkedéseket hoztak a társasági érintkezés korlátozására. Eszerint mindenkit felszólítottak, hogy nyilvános helyen legalább 1,5 méteres távolságot tartson, valamint részleges kijárási tilalmat vezettek be.
Néhány napja a legtöbb európai országban rendkívüli szabályozások léptek életbe a határátkelésnél. Németországra vonatkozóan ez azt jelenti, hogy a Franciaországból, Ausztriából, Svájcból, Luxemburgból és Dániából történő beutazások során ellenőrzést tartanak. Az áruforgalom zavartalan marad. A munkahelyükre ingázókat szintén nem érinti ez a szabályozás, őket arra kérik, hogy a tevékenységükre vonatkozó igazolást vigyék magukkal.
Jelenleg a dolgozóink körülbelül 20 százaléka nem tudja ellátni a munkáját.
A fejlemények és a további intézkedések pillanatnyilag sajnos előre nem láthatóak. Folyamatosan dolgozunk azon, hogy munkavállalóinknak hiteles és hasznos tájékoztatást nyújtsunk. Amennyiben olyan új rendelkezés kerül bevezetésre, amelynek kihatása lesz a DREMO-ra, azonnal értesítjük Önöket. Köszönjük a megértésüket és türelmüket.
Kérdések esetén természetesen elérhetőek vagyunk telefonon vagy e-mailben.
Tartsák be az ajánlott viselkedési szabályokat:
1. Távolságtartás mások felé (lehetőleg 2 méter)
2. Helyes eljárásmód köhögésnél és tüsszentésnél
3. Alapos és rendszeres kézmosás
4. Kezek távoltartása az arctól
5. Érintkezés másokkal csak a legfontosabb esetekben
6. Tömeg kerülése
Ezenkívül tanácsos a nem feltétlenül szükséges utazásokról lemondani és a tömegközlekedést kerülni. Amennyiben lehetséges, otthonra kell áthelyezni a munkavégzést.
Óvják meg magukat a fertőzéstől és maradjanak egészségesek!