Fitten és elégedetten dolgozni – ha benne is van a korban!

Mindegy, hogy milyen szituációról van szó: sikeresen befejeződött éppen a képzése, több éves szakmai tapasztalattal rendelkezik vagy már vén rókának számít – célunk a szakmai elégedettség. A DREMO örül a véleményének!


… és hogy ez sikerül is nekünk, jelzik a szakmunkásaink és ápolóink pozitív reakciói: „végre egy cég, ahol az embert nem egyszerűen csak szerszámként kezelik”, „A cég komoly, megbízható és biztos munkahelyet kínál. Tiszta lelkiismerettel tudom ajánlani másoknak!” vagy: „Szakmunkásként nagyon jól érzem magam itt. Érdekes szakmai ajánlatokat kapok ésszerű kondíciókkal. Nagyon köszönöm!!!”

Számunkra ez azt jelenti, hogy ha a dolgozóink jól érzik magukat, nagyon jó teljesítményt nyújtanak a munkahelyükön és ezáltal nagy részük van a DREMO sikerében.

Egyébként az 50 év feletti munkavállalók – nálunk ez vonatkozik a foglalkoztatottak bőven egyharmadára – különösen motiváltak és elégedettek a szakmai életben. Ez az eredmény nemrég a Deloitte tanácsadó cég tanulmányából derült ki. A tanulmány szerint ezen csoport 66 százaléka 65 éves életkoráig szeretne a szakmájában maradni. Sőt egy jelentős részük még tovább is hajlandó dolgozni. 

Tudta, hogy az egészsége megőrzése érdekében jobban teszi, ha sokáig dolgozik?!

A Munkavállalás Jövője Kutató Intézet (IZA) kiértékelte az előnyugdíjasok adatait. Az eredmény magáért beszél: „Ahány évvel korábban a férfiak nyugdíjba mennek, annyiszor 6,8 százalékkal növekszik a 73. életévük előtti halálozás bekövetkezésének valószínűsége”. Ezt az életstílus megváltozásával magyarázzák. Bizonyára a kevesebb mozgás és a csekélyebb szellemi igénybevétel is hozzájárul. 

Mi nem fogjuk a dolgozóinkat előnyugdíjba küldeni, hanem rugalmas megoldásokat kínálunk a továbbfoglalkoztatáshoz. Jelenleg ez négy dolgozónkat érinti. A jogszabályok szerint elérték a nyugdíjkorhatárt, de továbbra is tevékenyek, például havonta néhány napot  vagy havonta egy hetet dolgoznak a részmunkaidős foglalkoztatás keretében.

Amennyiben szeretné a munkaerő kölcsönzés vagy közvetítés előnyeit kihasználni, hogy szakmájában sokáig fitt és elégedett maradhasson, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot. Egyéni, személyre szabott állásajánlatot teszünk Önnek. Elérhet bennünket munkanapokon 7:30-tól 16:30-ig a +49 351 897750 telefonszámon vagy a bewerbung@dremo.com e-mail-címen.

Állásajánlatainkat itt találja.

Most Önön van a sor! 

Örülünk, ha a DREMO-val és a tevékenységével kapcsolatos tapasztalatait értékelés formájában megosztja nálunk és mindeközben javasol bennünket. Ezt a kununu-n keresztül teheti meg. Alternatív megoldásként a weboldalunkon is értékelhet bennünket.

Köszönjük, hogy időt szán ránk!