Egy szakma biztos jövővel - Ápolás, idősgondozás

Az ápolásra való igény többnyire az időseket érinti. A demográfiai előrejelzések szerint a 60 évnél idősebbek csoportja az elkövetkező évtizedekben jelentősen növekedni fog. Így éri el 2030-ra a 28,5 millió főt, ami 34,5 %-os növekedést jelent. Az előrejelzések alapján ez az érték 2050-re 40 %-ra emelkedik.


A Statisztikai Hivatal nemrég kijelentette, hogy az ápolásra szorulók 73 %-a otthoni ápolásban részesült, ennek túlnyomó része általában csak hozzátartozón vagy ambuláns ápoláson keresztül. A rászorulók több, mint negyede kapott intézményi gondozást. Ennek nagysága az utóbbi két évben 2,5 %-kal növekedett.

2015 decemberben országszerte 13.600 db fő- és részellátást nyújtó idősek otthonát tartottak nyilván, összesen 929.000 hellyel.  A páciensek ápolásáért 730.000 dolgozó volt felelős, ebből kb. 30 % főállásban, 63 % részmunkaidőben és 7 % pedig gyakornoki, valamint átképzős pozícióban foglalkoztatva. A rászorulók ápolása 13.300 engedélyezett ambuláns idősgondozói szolgáltatáson keresztül 355.000 dolgozóval  egészült ki. Az ápolói szakmában továbbra is „nőuralom” van, a női dolgozók aránya 80 %.

Nem csak ezek a számok bizonyítják egyértelműen, hogy az idős- és betegápolás területén a motivált munkavállalók a jövőben is mindig biztos állást kaphatnak. 

A DREMO-val megtalálja Ön is a megfelelő pozíciót az ápolás területén, akár segéd ápolóként, akár szakképzett ápolóként. Velünk lehetősége nyílik, mint idős- és betegápoló, hogy ambuláns ápolásban vagy akár idősek otthonában dolgozhasson. Mint DREMO-munkás, a munkaerő kölcsönzés keretein belül egy teljes munkaidős állást kínálunk Önnek határozatlan idejű munkaszerződéssel. Németország helyi és országos idősek otthonaiban, kórházaiban erősíthetik csapatunkat. Kiegészítésképpen kínálunk álláslehetőségeket munkaerő közvetítés keretein belül is, természetesen díjmentesen.

Amennyiben szereti a változatosságot és mindemellett új perspektívákra és kollegákra vágyik, akikre mindig támaszkodhat, lépjen velünk kapcsolatba. Kiváló kapcsolataink a szociális intézmények területén az Ön ugródeszkái egy izgalmas szakmai jövő felé.

Részletesebb információt a DREMO-ról és az aktuális állásajánlatainkról a weboldalunkon talál az alábbi oldalon: www.dremo.com/hu. Kérdés esetén hívjon minket. Elérhetőek vagyunk Hétfőtől Péntekig 7:30-tól 16:30-ig az alábbi telefonszámon +493518977523.

Ismeri már Facebook oldalunkat? Egy „Like”-nak mindig örülünk:)