A karácsonyfa feldíszítése – a karácsonyi időszak egyik kedves hagyománya

A DREMO-nál mi sem tudjuk kivonni magunkat a karácsonyi szokásokból. Drezdában, az Overbeckstraße 21-ben található irodánkat mi is karácsonyi díszekkel, fényfüzérekkel és természetesen egy karácsonyfával dekoráljuk.


Nem csak a faipar területén dolgozó személyi tanácsadóinknak és asztalosainknak van különös kötődése a fákhoz. Már mi is feldíszítettünk egy fenyőfát – ezért foglalkozunk most ezzel a hagyománnyal.

Idén egyébként előreláthatólag kb. 30 millió karácsonyfát fognak a német lakásokban ismét felállítani.

Ez a rituálé pogány szokásból ered. Azt mondják, hogy egykor a freiburgi pékegyesület 1419 tagja Breisgauban már állított fel karácsonyfát, melyet mézeskaláccsal, almákkal, gyümölcsökkel és dióval díszítettek. A mesterség céhes krónikájából, Brémából származnak a legrégebbi bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy 1597-ben már létezett feldíszített karácsonyfa.

Ez volt az általános gyakorlat a 16. századból, amit az Elzászból származó feljegyzések is bizonyítanak. Abban az időben említésre kerültek még az egyedi dekorációk is (papírrózsák, almák, ostyák, cukor és vékony fémlemezek). 1611-től díszítették a fát gyertyákkal is.

A hagyomány egyre népszerűbb lett, miután a költeményekben és könyvekben említést tettek a feldíszített karácsonyfáról. A fenyőfák Közép-Európában azonban ritkák voltak és emiatt a lakosság számára túl drágák. Ez aztán megváltozott a 19. század közepétől, amikor is lucfenyők és jegenyefenyők sokaságát telepítették.

Azóta világszerte elterjedt a karácsonyfa feldíszítésének szokása.

A jegenyefenyőt vásárolják manapság a leggyakrabban, ezt követi a lucfenyő, valamint az erdei fenyő. 1950-ig a németek csaknem kizárólag vörösfenyőt állítottak fel. Manapság a Nordmann-fenyőt választják a legtöbben, piaci aránya majdnem 80 %. Viszonylag egyöntetűen növekszik – kb. 8-12 éven keresztül – és puha tűlevéllel rendelkezik. Mindenesetre szinte teljesen semleges illatú.

Munkatársunk, Krüger úr – aki 14 éve dolgozik szerelőként a DREMO-nál – adott még nekünk néhány szakértői jó tanácsot. Ő maga vágja ki a fát egy ültetvényesen. “Így legalább tudom, hogy hol növekedett és hogy teljesen friss.” Amennyiben a kereskedésben vásárolunk, arra kell ügyelnünk, hogy a vágásfelület lehetőleg világos legyen és a tűlevelek ne nagyon szúrjanak, mert különben már hosszú ideje kivágásra kerülhetett a fa. Felállításig hűvös helyen kell tárolni és óvni a csapadéktól.

Már csak az maradt hátra, hogy sok örömet kívánjunk a fenyőfa vásárlásához és az azt követő feldíszítéséhez!

Látogassanak el hozzánk személyesen is, hogy meggyőződhessenek a vállalatunk karácsonyi hangulatáról. Szívesen látjuk Önöket! Az eredeti drezdai püspökkenyér mellett egy kis ajándékkal is kedveskedünk vendégeinknek.

Hétfőtől péntekig 7:30-tól 16:30-ig várjuk Önöket irodánkban. Ezen alkalomból egyúttal le tudják adni pályázati dokumentumaikat is. Hiszen ha Ön új szakmai kihívásra vágyik, mi vagyunk a megfelelő együttműködő partner!