A DREMO-munkavállalók elkötelezik magunkat

Thomas Geißler úr, aki majdnem 17 éve lakatossegédként erősíti csapatunkat, rendszeres résztvevője a Dresden-Dakar-Banjul Rallynak, legutóbb 2018. novemberében indult.


„Igyekszem minden évben részt venni. A DREMO mindig támogat ebben, előzetes egyeztetés alapján ezt az időszakot mindig szabadságra tervezem. Elsősorban a szociális tevékenység miatt teszem, de  természetesen a különböző országokon és kultúrákon áthaladó utazást mindig nagyon érdekesnek és változatosnak találom.”

A futam 2006 óta a „Breitengrad” (földrajzi szélesség) Drezdai Egyesület szervezésében évente kétszer kerül megrendezésre. Bárki részt vehet, regisztrálni az egyesület weboldalán lehet, ahol megtalálható minden információ a járművekről, felszerelésről, biztonságról és az útvonalról. A startnál minden csapat kap egy úgynevezett Roadbook-ot (útikalauz), ami minden fontos információt tartalmaz.

A startpisztoly november 10-én Drezdában dördült el. Az út első része Németországon, Franciaországon és Spanyolországon keresztül vezetett, majd 4 nappal az indulás után a versenyzők Algéria kompkikötőjében találkoztak, hogy Marokkóba utazzanak.

„Csak az első 22 órában majdnem 3000 km-t hagytam magam mögött és Európában több, mint 520 eurót költöttem benzinre” – számolt be Geißler úr.

Észak-Afrikában, Mauritánián és Szenegálon keresztül vezetett az út egészen a célig, Gambiáig. A verseny után a járművek – 70 autó – árverezésre kerültek. A bevétel, 63.625 euró idén a helyi jótékony szervezetek  számláira került jóváírásra. A jótékony szervezetek tevékenységei az elmúlt években, ahogy most is felülvizsgálatra kerülnek.

Egy hatalmas záróbulit követően a résztvevők repülővel utaztak haza.

Köszönjük munkatársunknak! A beszámolóit izgalommal követtük végig és képeit is megcsodálhattuk.

A következő futamra már minden meg van tervezve, már a szabadságigény is leadva. ;-)

Amennyiben Ön is egy olyan munkaadót keres, akire számíthat, nem kell sokáig nézelődnie.

Küldjön egy önéletrajzot a munka@dremo.com címre – hamarosan felvesszünk Önnel a kapcsolatot.