Az alsó bérhatár először 2015 január 1-én lett hatályos. Azóta kb. 4 millió munkavállaló élvezi Németországban ennek a szabályozásnak az előnyeit. Kivételt képeznek a diákok, a szakképzésben résztvevők és egyes gyakornokok. A nemrégiben még érvényben lévő, bizonyos bérszerződésekre vonatkozó azon átmeneti határidők, melyeknél még alacsonyabb órabérrel számoltak, 2019 óta lejártak.
A minimálbérről szóló törvény szerint öt évente összehívnak egy – a munkavállalók és a munkaadók képviselőiből, tudományos tanácsadó tagokból és egy elnökből álló – bizottságot, mely a bér nagyságát újfent mindig megállapítja.
A bizottság tagjainak mérlegelniük kell, hogy a foglalkoztatottak keresetének legalább mekkorának kell lennie, hogy a megélhetési költségeiket fedezni tudja. Ezenkívül tartós, tiszta versenyfeltételeket kell teremteniük és a foglalkoztatottságot sem veszélyeztethetik. A bér mértékének megállapításánál a bérfejlesztésekből tájékozódnak.
A törvényes minimálbér egyébként 22 európai országban van érvényben.
A Munkaügyi Hivatal egyik tudósítása szerint a minimálbér nem befolyásolta a versenyt az utóbbi években. Az egyes ágazatokat sem fenyegette. Sőt a minimálbért alkalmazó szakmacsoportok esetében jobban nőtt a társadalombiztosításra kötelezett foglalkoztatottság, mint más területeken.
A „bérkiegészítés” a „Zeitarbeit”-ra is vonatkozott. Az év kezdetével hatályba lépett a 2016-ban rögzített, az iGZ-DGB (Német Időszakos Munkaszövetség – Német Szakszervezetek Szövetsége) bérszerződéseire vonatkozó követési lépcső. A DREMO-segédek például most 9,73 € (új szövetségi államokban), illetve 10,13 € (régi szövetségi államokban) órabért kapnak.
A speciális, bérszerződésekben szabályozott ágazati minimálbérek is emelkedtek az év elején. Ez például az idős- és beteggondozásban dolgozó munkatársainkat érinti, ott jelenleg 11,05 € (régi szövetségi államokban), ill. 10,55 € (új szövetségi államokban) az órabér. Az elektromos iparban január óta 11,40 € órabér van érvényben az ország egész területén egységesen.
A munkaerő kölcsönzés keretében az adómentes támogatás (Auslöse) jelent vonzó kiegészítést, mely az órabéren felüli juttatás. Ez a munkavállalóknak a megbízás helyszínén felmerülő ellátási, utazási és elszállásolási többletköltségek kiegyenlítése céljából kerül kifizetésre.
Használják ki ezeket a feltételeket és tervezzék meg jövőbeli szakmai pályafutásukat a DREMO-nál. Állásajánlatainkat a www.dremo.com/hu/allaskeresoknek/ honlapunkon találják.